Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

Föld napja - Április 22.

Kerékpáros felvonulás Csíkszeredában 

Holnap, április 22-én, a Föld Napján harmadjára kerül sor a már hagyományosnak mondható Kerékpáros felvonulásra Csíkszeredában, melyen remélhetőleg az elmúlt évekhez hasonlóan több száz kerekes fog részt venni.   
 Szerző: Miklós Júlia

 

 

Föld Órája 2011

(2011-03-25)

foldoraja.jpgA Föld Órája 2010-ben a történelem eddigi legnagyobb önkéntes akciója volt, amelyben a világ 128 országának több mint 4600 városában 1,3 milliárd ember fejezte ki azt, hogy fontos számára a Föld jövője. A világméretű kezdeményezéshez csatlakozva Csíkszeredában is megszervezzük a Föld Óráját március 26-án 20 óra 30 perctől, a Szabadság téren. Legyen Ön is egyike azoknak, akik egy órára lekapcsolják a villanyt, és gyertyát gyújtanak a téren, ezzel is mutatva elkötelezettségüket a környezetvédelem mellett. Az egy órás figyelemfelkeltő kampányt a Sapientia EMTE csíkszeredai Hallgatói Önkormányzata, a Polgár-Társ Alapítvány, a Zöld SzékelyFöld Egyesület, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület, valamint a Csíki Anyák Egyesülete szervezi. Legyen részese Ön is az év legnagyobb környezetvédelmi eseményének!

 

Év fája Európában - A csíkszentléleki hárs

(2011-03-13)

 Fotó: Csúcs MáriaAnnak ellenére, hogy az internetes szavazás már vasárnap véget ért, az Év fája Európában verseny hivatalos eredményhirdetésére csak szerdán délben került sor. Eszerint az első helyen Székelyföld legnépszerűbb fája, a csíkszentléleki hárs végzett. A második helyen a bulgáriai Garmen platánfája végzett, a harmadik helyezett pedig Magyarország a letenyei platánnal.

Az Év fája Romániában cím elnyerése után az európai cím megszerzése hatalmas kihívássá vált, hiszen míg a hazain megmérettetésen Hársinak utcahosszal sikerült megnyernie a vetélkedőt, addig itt még az utolsó percekben sem lehetett tudni, hogy ki végez az élen.

Összegezve az elmúlt 30 nap tapasztalatait elmondhatjuk, hogy egy fárasztó, de egyben hasznos versenyen vagyunk túl, melyet a fa köré csoportosuló rajongóknak köszönhetően sikerült megnyerni. Hasznos tapasztalatnak bizonyult ez a megmérettetés a Zöld SzékelyFöld Egyesület számára is, hisz ez volt a legkomplexebb kampány, amivel valaha is foglalkoztunk. A több mint 5.000 egyéni email-címre elküldött levél, a számos buzdítás sikeresen kiegészült a médiák, magánszemélyek pozitív hozzáállásával, akik nagy lelkesedéssel buzdították ismerőseiket szavazásra. Így utólag is csak csodálkozni tudunk, hogy hogyan tud „egy fa” ekkora embertömeget megmozdítani, cselekvésre késztetni. Ilyen motivációval nem is nehéz kampányolni.

Első lépésként megünnepeljük az elért eredményt, megpróbáljuk szakemberekkel mihamarabb hozzáfogni Hársi „rendbetételéhez”, ugyanakkor a tervek szerint március 14-től korlátozott ideig megrendelhető lesz a „Hársis" emlékpóló, erre hamarosan még visszatérünk. Ötletként még felmerült a napokban egy turistaútvonal kialakítása is mely érintené a fát, egyrészt gondoskodni fogunk arról, hogy továbbra is ilyen szépnek maradjon meg a „mi fánk” és a környéke.

Mindenkinek köszönjük szépen a segítséget!

A Zöld SzékelyFöld Egyesület csapata

Eredmény:

1. Csíkszentlélek (Románia), hársfa – 23.298 szavazat

2. Gármen (Bulgária), platánfa – 18.374 szavazat

3. Letenye (Magyarország), platánfa – 8.836 szavazat

4. Dubinné (Szlovákia), tölgyfa – 3.403 szavazat

5. Hrom (Csehország), tölgyfája – 2.312 szavazat

forrás: erdély.ma



A Csíkszentléleki Hárs (Teiul din Leliceni)

Az 500 éves hársfa Hargita megye Leliceni nevű falujában, a
Bocskorok hegye lábainál nő. A fáról – amely kb. 20 méter magas, törzsének
kerülete pedig 390 cm – keveset tudunk, de valószínűleg a 16. század elején ültethették.

  A fa törzsét farönkökkel vették körbe, mivel ezen a helyen beszélték meg az emberek a falu legfontosabb ügyeit. Ez a hagyomány még ma is él, annyi különbséggel, hogy a rönköket fából készült padokra cserélték. A hársfa számos tragikus eseménynek volt tanúja mind az elmúlt évszázadokban, mind napjainkban: a fa és a templom közelében elhelyezkedő Bánát-völgyi falut 1661-ben megsemmisítette a tatárok támadása, majd néhány évtizeddel ezután a tatárok ismét visszatértek, ám ezúttal a fa és a falu nem szenvedtek károsodást. A legenda szerint az ellenséggel végzett az általa kilőtt, visszapattanó lövedék.

A faluban található egy emlékmű, ami a tatárok támadását örökíti meg. Az emlékmű tetején egy kereszt látható, mely a templomot díszítette addig, míg az nem rendelkezett toronnyal. Amikor a templom felépült, a keresztet áthelyezték az emlékműre, mely ezzel pogányból keresztény szimbólummá változott. A hársfa a  mai napig őrzi az 1806-ban végső formáját elnyerő templomot. Írott dokumentumok szerint a fa több, a falut érő katasztrófát is túlélt: 1717-ben hosszú, 17 hónapig tartó szárazság kezdődött, amikor nem esett eső, a nap pedig forrón sütött; a források és a folyók kiszáradtak, az emberek kénytelenek voltak elhagyni a falut. Minden elszáradt- a fát kivéve, mely ekkor már valószínűleg mélyen gyökeret eresztett a földben. 1854-ben és 1871-ben jégverés pusztított, mely az összes terményt elpusztította és a templomot és környezetét is megrongálta. A fa azonban ezt is túlélte. A helyi emberek úgy hiszik, hogy a hársfát szerencsés helyre ültették, mivel túlélt hosszú ideig tartó szárazságot, jégverést, tűzvészt és 1864-ben árvizeket is. A fa a falu jelképévé vált és a lakosoké mellett a helyi hatóságok tiszteletét is elnyerte, aminek eredményeképpen 1992-ben védett természeti értékké nyilvánították. Ezen védelemnek és tiszteletnek köszönhetően lehetséges, hogy a fa még sokáig vigyáz majd a templomra és a falura.

Darvas István (Zöld Székelyföld Egyesület)

 


 

 

 Nyolcadszorra is Nagy olaj- és hulladékgyűjtési akció Csíkszeredában 
  (2010-12-10)

 Kép A Zöld SzékelyFöld Egyesület december 18-án 10 – 14 óra között immár 8.-ik alkalommal szervezi meg Csíkszeredában az elhasznált étolaj és más háztartási hulladékok begyűjtését. A hamarosan két éve működő program számtalan változáson ment keresztül az elmúlt időszakban.

 

A kezdeti Csíkszeredai helyszínhez számtalan új város csatlakozott, a használt olaj mellett most már további 11 hulladéktípust is le lehet leadni. A program eredményeként sikerült részben kitölteni azt az űrt amit a hazai törvények betartásának a hiányai képeznek, lehetőséget biztosítva azon személyeknek, akiket érdekel a környezetük védelme, hogy szakszerűen megszabaduljanak a háztartásokban keletkező különböző hulladéktípusoktól. Egy fontos eredmény, hogy ezúttal Csíkszeredában leadhatók lesznek a lejárt szavatosságú gyógyszerek is amire ezidáig még nem volt lehetőség.

Csíkszeredában nemrég (november 1-től) jelent meg 11 szelektív hulladékgyűjtő sziget és habár még jó néhány kihelyezésre szükség van ahhoz, hogy egy teljes rendszerről tudjunk beszélni, egy jelentős lépés volt, ezáltal a lakosoknak már folyamatosan lehetőségük van megszabadulni a műanyag, papír, üveg és fém hulladékoktól. 

Egy fontos résszel gazdagodik ezúttal a Csíkszeredai program ugyanis a Gyulafehérvári Caritassal partnerségben gyerekjátékgyűjtésre is sor kerül, mely során a felajánlott (jó állapotban levő gyerekjátékokat) a Caritas a karácsonyi ünnepek során eljuttatja a rászorultnak.

December 18-án Csíkszeredában az alábbi gyűjtőpontokon lehet leadni a hulladékokat:

1 . Szabadság tér

2. Dendrológiai park (szelektív hulladék sziget mellett)

3. József Attila iskola (volt Ady Endre iskola) melletti parkoló

4. Székely Károly iskola szomszédsága

Ez alkalommal az alábbi hulladéktípusokat lehet leadni:

  • Elhasznált étkezési olajhulladék

  • Papírhulladék

  • Műanyaghulladék

  • Üveghulladék

  • Száraz elem

  • Villanyégők, neonok

  • CD-k, DVD-k

  • Alumínium dobozok

  • Nyomtatófesték dobozok

  • Elektronikai hulladékok

  • Akkumulátorok

és

Lejárt szavatosságú gyógyszerek

Jó állapotban levő gyerekjátékok

A program partnerei: Eco Trend Europa Srl, Ave-Huron Srl., Solaris Trade Srl és az Eco Invest SRL. 

A számos erdélyi civil szervezetnek köszönhetően már egy jól működő hálózatról beszélhetünk, ennek eredményeként december 18-án nemcsak Csíkszeredában, hanem Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Székelykeresztúron valamint első alkalommal Baróton is sor kerül használt olaj begyűjtésre. 

További információk:

Miklós Júlia – programfelelős

Email: mjulia@zoldszekely.ro

Tel: 0740-236263

 


 

Szeptember 25 - Let’s Do It Romania

Takaritsuk ki Romániát a szeméttől 1 nap alatt !!!

Kép A Let’s Do It Romania kampányában remélhetőleg sikerül az egész országot – lakott területeken kívül – megtisztítani a szeméttől. Építkezési törmelék, turisták otthagyott szemete, minden játszik, ami hulladék. Ha jelentkeztél, akkor mostanra valószínűleg tudod, mit kell tenned, ha pedig nem, akkor ezt vedd felhívásnak!

Fontos tudnivalók arra az esetre, ha holnap úgy kelsz fel, hogy elmennél:

- a regisztrációs központok listája ezen a linken érhető el: http://www.letsdoitromania.ro/puncte-de-inregistrare-in-tara/
- reggel 8-kor jelentkezz a legközelebbi központnál, a szervezők itt elirányítanak, illetve ad-hoc csapatokat szerveznek
- a szervezők biztosítanak adott számú gumikesztyűt és szemeteszsákod, ugyanakkor azt ajánlják, hogy egy pár kesztyű és egy tekercs zsák legyen az embernél (kb. 10 lejből megoldható)
- öltözz kényelmesen!
- amennyibe lehetőséged van rá, gyűjts szelektíven: a szervezők mindenütt megegyeztek a helyi szemétszállító vállalatokkal, hogy biztosítják a szelektív elszállítást
- amennyiben még valamilyen információra szükséged van:
http://www.letsdoitromania.ro – ha itt sem találod meg, este hatig hívd az infóvonalat: 0318 21 21 21.

Végül azt ajánljuk, ne menj egyedül – társasággal az igazi buli!

Hargita megyében például mintegy ezren jelentkeztek a holnapi takarításra, a helyszínek: Tusnád, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Borszék, Székelyudvarhely, tudtuk meg Demeter László megyei koordinátortól. “A feltérképezett kupacokat mind összeszedjük, s meg annál is jóval többet. A szemetet az Ave Huron szemétszállítási vállalat hordja el a működő szeméttelepekre” – közölte. Kovászna megyében ugyancsak ezren jelentkeztek a Szemétszüret néven meghirdetett akcióra, itt a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. szállítja el a hulladékot. Maros megyében 130 helyszínen több mint 2000 önkéntes fog takarítani. Kolozs megye az önkéntesek számát tekintve az élbolyban található, majdnem 4500 résztvevővel. Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter szeptember 25-én 14 órai kezdettel Marosszentgyörgyön vesz részt a hulladékgyűjtési akción.

forrás: http://transindex.ro/

 

 

 

 

 

zoldszekelyfold.jpgA gyülekezésre pénteken 15.00 – 15.30 óra között kerül sor a Szabadság téren, ahol résztvevők a részvételi nyilatkozat aláírása, valamint a közös fénykép elkészítését követően elindulnak a következő útvonalon: Szabadság tér, Kossuth Lajos utca, Márton Áron utca, Szék utca, csíksomlyói kegytemplom, Nagymező utca, Taploca utca innen vissza a térre a kerékpárutakon.

A Fun FM rádió jóvoltából biztosítva lesz a zenei háttér a felvonulás idejére, a még jobb hangulat megteremtése érdekében, ezt ki lehet egészíteni kis, hordozható rádiókkal.

A szervezők kérése, hogy a résztvevők amennyiben lehetséges, a regisztrációt ne hagyják az utolsó percekre, ne legyen csúszás emiatt a tervezett programban. A szervezés megkönnyítése érdekében előzetesen is lehet, sőt javasolt jelentkezni a Zöldportálon péntek délig (www.zoldportal.ro), így a helyszínen csak egy aláírásra lesz szükség. Ugyanakkor kérik, hogy a résztvevők fehér színű felsőben vegyenek részt a rendezvényen.

JELENTKEZÉS

Bővebb információk: Miklós Júlia, programkoordinátor (0740-236263)

nevtelen.jpg